Franciaországban az elemzők által vártnak megfelelően nőtt a munkanélküliség a harmadik negyedévben.
A "Portfólió-ajánlók" sorozatunk keretében minden hónapban arról kérdezzük a hazai alapkezelőket, hogyan állítanának össze egy közepes kockázatvállalású, középtávra szóló, fiktív modellportfóliót. Az alábbiakban az MBH Alapkezelő írását olvashatják:
Az Európai Központi Bank az elemzők szerint kissé elhamarkodottan ígérte meg a kamatcsökkentést a júniusi ülés előtt, és így legutóbb a kedvezőtlen adatok ellenére is vágni kellett. A mai ülésen egészen biztosan egy óvatos és megfontolt jegybankot látunk majd. A megváltozott piaci környezetben a további kamatcsökkentésekre nagyobb tér nyílt, ám az EKB láthatóan aggódik a makacs infláció és az erős bérnyomás miatt. Az üzenet most is fontos lesz, és azt is érdekes lesz látni, hogy az európai politikai folyamatok gazdaságra gyakorolt hatását hogyan kommentálja majd a jegybank.
Egyre többen jelentkeznek az álláshirdetésekre az inflációs válság nyomán, miközben folyamatosan csökken a meghirdetett munkahelyek száma. A jelentkezők döntő többsége minden bizonnyal nem munkanélküli - hiszen a munkanélküliségi ráta alacsony -, hanem a meglévő állásával elégedetlen.
Kettős narratíva van kialakulóban a piacon: az emelkedő részvényhozamok és ellenálló gazdaság miatt sokan optimisták, míg mások az emelkedés átmeneti jellegére és a romló makroadatokra hivatkoznak. A Deutsche Bank elemzésében összesedte, melyek a legfontosabb pozitív és negatív jelek, amire figyelnünk kell a részvénypiaci rali közepette.
Közzétették az USA-ban az amerikai munkaerőpiaci adatokat. Összességében az adatok a konszenzussal megegyeztek, a munkanélküliségi ráta 4,1%-ra nőtt.
Spanyolországban 2008 augusztusa óta a legalacsonyabbra csökkent a regisztrált munkanélküliek száma júniusban - derült ki a spanyol munkaügyi minisztérium kedden közzétett adataiból.
A pandémia utáni időszakban világszerte megfigyelhető volt a "bosszúköltekezés" jelensége (például bosszúutazások, amit a kínaiak magas szinten műveltek), amikor az emberek a korlátozások feloldása után impulzívan vásároltak és utaztak. Azonban Kínában most egy merőben ellentétes trend van kibontakozóban: a bosszúmegtakarítás - írta meg a Cnbc.
Németországban az elemzők által várt stagnálással szemben emelkedett a szezonálisan kiigazított munkanélküliségi ráta júniusban - derült ki a német szövetségi munkaügyi hivatal, a Bundesagentur für Arbeit (BA) pénteken ismertetett adataiból. Az előző hat hónapban stagnált a munkanélküliség.
25, vagy 50 bázispontos kamatcsökkentésen gondolkoznak a cseh jegybank döntéshozói. A piaci szereplők is megosztottak a kérdésben. A fundamentumok alapján lenne tér az 50 bázispontos csökkentésre is, de a cseh jegybankot mindig is az óvatosság jellemezte.
A feszes munkaerőpiac és a legkisebb bérek jelentős emelése miatt igen magas bérdinamika alakult ki Magyarországon az Európai Bizottság friss jelentése szerint. Az előrejelzés szerint a gazdasági fellendülés várhatóan növeli a munkaerő iránti keresletet és alacsonyan tartja a munkanélküliséget. Mindeközben azonban a bérdinamika le fog lassulni, így a munkaerőköltség növekedése visszafogottabb lehet.
Az elmúlt három évtizedben a globális sörpiac jelentős átalakuláson ment keresztül. Az egykor néhány multinacionális vállalat által uralt iparág most a kézműves sör forradalmát éli, különösen Európában. Ez a forradalom, amelyet a mikro- és kézműves sörfőzdék robbanásszerű megjelenése jellemez, az egyes EU-országokban eltérő jogi keretek és fogyasztói preferenciák miatt változik.
Ma lesz a befektetők számára nem csak a hét, hanem a hónap egyik legfontosabb napja. Az amerikai inflációs adatok publikálása mellett este jön a Fed-kamatdöntés. Elnézve az infláció ragadósságát és a sok szempontból ellentmondó reálgazdasági adatokat a jegybank továbbra sincs könnyű helyzetben. Bár a piac minden lehetőséget megragad, hogy lazítást árazzon, és igazából a Fed is hajlana rá, a kép ennél sokkal összetettebb, és akár a negatív forgatókönyveket sem lehet teljesen kizárni.
Törökországban áprilisban a munkanélküliségi ráta 8,5 százalékra csökkent, ami a 2012 novembere óta mért legalacsonyabb szint, jelentette hétfőn a török statisztikai hivatal (TÜIK). Ezt megelőzően a munkanélküliségi ráta 8,6 százalék volt.
Nagyon fontos hét kezdődött el, idehaza és külföldön is piacmozgató makroadatokat tesznek közzé, valamint a Federal Reserve is kamatdöntő ülést tart. Emellett pénteken Magyarországról mond ítéletet a Fitch. Mutatjuk, melyik napon mire kell figyelni.
Nagyon fontos hét jön, idehaza és külföldön is piacmozgató makroadatokat tesznek közzé, valamint a Federal Reserve is kamatdöntő ülést tart. Mutatjuk, melyik napon mire kell figyelni.
Intenzív szakaszában van a háború.
Pedig nemsokára abba kell hagyni a vásárlást.
2 éven belül meg is érkezhetnek az első példányok.
Szökevényként tartották számon Rijádban.
Gyorgyevics Benedekkel, a Városliget Zrt. vezérigazgatójával beszélgettünk.
Miért csökken a közvetlen külföldi tőkebefektetések volumene?
Meddig nőhet még?